Gyökerektől a fák hegyéig

Furcsa, kísérleti "versszínház", amit létrehoztunk. Bele kell helyezkedni, megmártózni benne. Elengedni minden hétköznapiságot. Elfeledkezni arról, hogy jaj, mit kellene még vásárolnom a vacsorához, már megint mekkora zaj van az utcában, s mennyi a gond a gyerekekkel. Ha sikerül, attól kezdve sima ügy. Bár nem… mindezen felül el kell engedni kicsit a józan észt is. Nem keresni mindenben a szimbólumot, az egyenes következményt, a logikát. 

Ha ezt az akadályt is sikerült legyőzni, akkor a műsor kivédhetetlenül hatni kezd. A szavak zenévé válnak, a zenék szavakká formálódnak. A mozdulat tánccá, a tánc életté. A rajz hol erdővé, hol meg szarvassá. A színpad pedig elveszíti a föld közelségét és hajóvá változik. „Dunából tengerbe, ki az óceánba…”

A Magyar Költészet Napja alkalmából április 14-én, a Katakomba Pinceszínházban mutattuk be műsorunkat.
A délután folyamán különleges megtiszteltetésben volt részünk: Kányádi Sándor felesége is meglátogatta az előadásunkat. Meghatva éreztem magam, hogy itt van ő, aki elsőként olvashatta ezeket a költeményeket, amikből a műsorunk felépül. A 26 vers végre hazatalált. Felemelő érzés volt. Műsor után körbe álltuk a halk szavú nénit és hallgattuk a kedves szavait. Az őszinte csodálkozását: miért pont Kányádi, a szelíd dorgálását: megfáznak a szereplők, hisz mezítláb vannak, és kérdését: hol fogjuk még előadni?

Hát ezt akkor még mi sem tudtuk. Csak örültünk annak, hogy itt, ebben a most létrejött térben, s ennek a hallgatóságnak megmutathattuk négyünk közös alkotását: a diákét, a tanárét, a zenészét és a költőét. Ott lehettünk a föld alatt, a gyökerekkel s eljuthattunk fel, magasra, egészen a fák hegyéig.

Következő előadásunk:
2019. május 21. kedd, 19 óra
Katakomba (Bp. Krisztina tér 4.)