… a főpróba még a szabadban zajlott. A Helytörténeti
Gyűjtemény gyönyörű diófája alatt. Aztán az égiek
úgy gondolták, mégse legyen Kányádi a természetben.
Az idő szombatra elromlott, s mi beszorultunk a
Református Templom épületébe. S velünk együtt az a
számos ismerős-ismeretlen, aki kíváncsi volt erre a
párharcra: Kányádi-Olgyay. Ami nem is harc. Inkább
egymásba simulás. Érdekes volt átélni, ahogy a zenék
átlényegülnek, amint vers kerül mögéjük, eléjük,
utánuk. Egyszerűen más értelmezést kapnak a szöveg
intenzitásától. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez
egy zenés irodalmi műsor lett. Sem azt, hogy egy
koncert, versekkel. Ez egy unikum lett, s remélem, az
is marad, hisz tapasztalunk érdeklődést a műsor iránt:
a héten Nagykőrösön játsszuk, jövő héten Győrben,
aztán Budán, s így tovább... Reményeink szerint
kijutunk vele Erdélybe, s ott talán valóban Kányádi
Sándor nyárfái alatt adhatjuk majd elő, úgy ahogy az
hozzá igazán illik.
Köszönöm a támogatást az Önkormányzat és személy
szerint Lakos Roland polgármester úr részéről, aki
végigdolgozta velünk ezt a pár csemői napot
tevőlegesen, hisz világított, hangosított, tanulta a
szövegkönyvet, hogy mindenütt képben lehessen. Vagy
kép mögött… Szintén köszönöm Sági Lajosnak, aki a
vetített képeket rendezte és kezelte. A Református
Presbitériumnak, aki a színhelyet biztosította.
Köszönöm a közönségnek, akik velünk tartottak és
bosszankodtak, örültek, dolgoztak, értelmeztek, nem
maradtak közömbösek – a rengeteg utólagos
véleményből számomra ez jött át. Azt gondolom,
Sándor bácsi ott fenn az égben örül. A versei
kiszabadultak a könyvek börtönéből és életre keltek.
És köszönöm a játszótársaimnak, Széll-Rózsa
Szilviának és Hajba Lídiának a rengeteg energiát és
fáradtságot, amivel egy ilyen nagyon intenzív egy órás
műsor a semmiből létrejöhet. Semmiből… Ez így nem
igaz. Álmodtunk, s felébredve nem elfeledtünk, hanem
megvalósítottunk.
Olgyay Gábor
